Memóriazavarok
Vázlat:
Bevezetés
A memóriazavar, feledékenység rendkívül gyakori panasz az orvoshoz, különösképpen a pszichiáterhez, neurológushoz fordulók körében. A hétköznapokban is gyakran használunk az emlékezés zavaraira utaló fordulatokat pl. „ Rövid az eszem. Rossz az arc- (név- stb.) memóriám. Olyan szétszórt vagyok. Csak a szépre emlékezem. Kiment a fejemből. Csomót kötök a zsebkendőmre.” stb. Nyilvánvaló tehát hogy a memória, az emlékezés képessége emberről emberre változhat, de egy adott személy esetében is széles határok között mozog. Egészséges körülmények között is számos testi és lelki tényező hat a memóriánkra, pl. kipihentség, fáradtság, álmosság, öröm, érdeklődés, aggodalom, lehangoltság stb.
Mi is valójában a memória? A memória (emlékezés) az a képesség, hogy valamit meg tudunk jegyezni, azt el tudjuk raktározni és a későbbiekben fel tudjuk idézni. Megkülönböztetünk rövid-, közép- és hosszútávú memóriát, attól függően, hogy egy adott információt percekig, órákig-napokig vagy annál hosszabb ideig kell megjegyeznünk. A memória fajtáit az orvoslásban még számos szempont alapján osztályozhatjuk (a megjegyzendő információk mennyisége, minősége, képi, vagy szavakba önthető formája, tudatos vagy nem tudatos tanuláshoz kötött volta alapján stb.)
A memóriazavar kifejezés tehát a gyakorlatban számos különböző, változatos állapotot takarhat. A memóriával kapcsolatos panaszok, elégedetlenség ill. kimutatható eltérés tehát korántsem jelent minden esetben betegséget vagy kóros állapotot, bizonyos központi idegrendszeri betegségeknek azonban vezető tünete lehet. Ezen betegségekben (kóros állapotokban) az emlékezészavar mellett általában több, enyhébb-súlyosabb egyéb tünet is észlelhető. Ezen betegségek jellemzőiről diagnosztikájáról és kezeléséről olvashatnak az alábbiakban.
Életkorral összefüggő változások
Memóriánk, tanulási- és emlékezőkészségünk az életkor előrehaladtával változik, átalakul. Gyermekekre ill. fiatalokra a gyors tanulási képesség, ill. a tanultak gyors felidézésének és átcsoportosításának készsége jellemző. Ennek megfelelően az új feladatokkal való szembesülésnél a tervezés, problémamegoldás, kreativitás nagyobb, gördülékenyebb. Az idősödés folyamatával a memóriafunkciók, pl. a tanulás sebessége csökken. Egy másik memória összetevő, a kikristályosodott (v. leülepedett) tudás, ismeretanyag azonban gyarapszik, ez az élettapasztalatok összességének egységbe olvasztásán (szintézisén) alapszik. Ez lehet az egyik az alapja az időskori bölcsességnek. Összességében tehát az életkor előrehaladtával, az egészséges idősödés során a memória nem romlik, csak minőségében, egyes jellemzőiben átalakul.
Betegségek – állapotok
Mindezek mellett az érintettek el tudják látni korábbi feladataikat, komolyabb funkciózavar csak a magas követelményt támasztó munkakörökben és helyzetekben jelentkezik. A mindennapi életben és a társas kapcsolatokban ez az állapot már gyakran okoz zavart, de ez a zavar enyhe fokú, nem károsítja lényegesen a betegek és környezetük életét. Az enyhe kognitív zavar nem egy különálló betegség, hanem tünetegyüttes, amelynek a hátterében számos kóroki tényezo állhat. Egyes esetekben ez az állapot nem romlik tovább. Ez a tünetcsoport sok esetben megelőzi a szellemi hanyatlás (demencia) állapotát, ismert tény, hogy az enyhe kognitív zavarban szenvedők évente kb. 10-15%-ánál Alzheimer kór alakul ki. Ilyen szempontból tehát ez az állapot sok esetben a szellemi hanyatlás „előszobájának” tekinthető.
Rendkívüli jelentőségű tehát ennek az állapotnak a felismerése, az esetlegesen rosszabbodó állapotok kezelése, megelőzése ebben a stádiumban a legeredményesebb. A fenti tünetek tehát kezdeti, figyelmeztető tünetei lehetnek egy éppen induló, súlyosabb kórállapotnak. A memóriazavarokkal, demenciákkal foglalkozó szakembereknek világszerte az egyik legfontosabb törekvése, hogy ezen a kezdeti állapotok minél nagyobb arányú felismerését elősegítsék.
Mit is jelent mindez a gyakorlatban? A feledékenységen kívül sokszor számos egyéb tünet jelzi a gondolkodás, a beszéd, a mozgás romlását, a társuló pszichés és magatartás változást. Ez a többszörös működészavar egyértelműen kárositja a megbetegedett ember hétköznapi életét és társas viszonyait. Eleinte csupán az enyhe kognitív zavarnál részletezett kismértékű feledékenység jelentkezhet, mely később azonban a környezet számára is feltűnővé válik. A feledékenység súlyosbodik, a beteg egyszerű dolgokat is képtelen megjegyezni, a közelmúlt eseményeire hiányosan emlékszik vissza, végül elvész a tanulás képessége. Csökken az aktuális dolgokra vonatkozó ismeretanyag, mindemellett a régebben tanult és átélt dolgokra való visszaemlékezés képessége sokáig megmaradhat. Romlik a figyelem és a koncentráció, károsodik az összetett feladatok (pl. főzés, vásárlás, öltözködés) megtervezésének, áttekintésének és végrehajtásának a képessége. Az érzelmek fokozatosan elhalványulnak, érdektelenség vagy felszinesség lép a helyükre. A kognitív veszteségeket gyakran depresszió súlyosbítja.
Előfordul, hogy a hanyatlást magatartásváltozás takarja el. Ilyen lehet pl. a kritikai készség csökkenése, a hétköznapi viselkedési normák figyelmen kívül hagyása, az erkölcsi ítélőképesség és belátási készség hanyatlása. Ha a betegség tovább romlik, elvész az önálló életvitel képessége, ilyenkor a betegek már saját adataikra sem emlékeznek pontosan, családtagjaikat időnként nehezen tudják megnevezni, gyakran nincsenek tisztában a dátummal, hónappal évszakkal ill. azzal, hogy éppen hol tartózkodnak. Később már nem képesek felmérni a körülöttük zajló eseményeket, elvész a számolás képessége. Ebben a stádiumban gyakran téveszmék vagy hallucinációk jelentkeznek (pl. azzal vádolják családtagjaikat, hogy meglopják vagy becsapják őket, látomásokról, vagy idegen emberek rosszakaratú tevékenységéről számolnak be), szorongás, vagy teljes érdektelenség, a kezdeményezőkészség hiánya észlelhető. Gyakori tünet a nyugtalanság, ami ismételt cselekedetekből, járkálásból, túlzott beszédkésztetésből, szavak, vagy mondatok ismételgetéséből, olykor agresszivitásból állhat.
A betegség utolsó szakaszában a beszéd képessége teljesen elveszhet, elvész a széklet- és vizeletürítés ellenőrzésének a képessége, az agy nem képes tovább a test vezérlésére, a betegek mindenben ellátásra szorulnak. Az érintettek tolószékhez majd ágyhoz kötötté válhatnak.
Láthatjuk tehát, hogy a feledékenységen kívül számos egyéb tünet (a beszéd, a figyelem, a mozgás, feladatmegoldás romlása, depresszió, nyugtalanság, szorongás, változó hangulat, hallucinációk, téveseszmék jelentkezése) jellemezheti a demencia tünetegyüttesét. Sokszor nem is jól meghatározható tünetekről van szó, a hozzátartozók csupán annyit vesznek észre, hogy családtagjuknak megváltozott a viselkedése, megváltozott a személyisége, már nem az az ember, aki korábban volt.
A demencia előfordulása 65 éves korban kb. 1%, ez az érték ötévente megkétszereződik. A 65 évesnél idősebb emberek között összességében kb. 10%-ban fordul elő. A demencia tünetegyüttesét számos szempont szerint lehet csoportosítani (pl. a betegek életkora, az állapot súlyossága, az érintett idegrendszeri struktúrák, az előtérben álló tünet, a kórok, a kórkimenetel stb. alapján). A továbbiakban a demencia tünetegyüttesének hátterében leggyakrabban meghúzódó kórállapotokról lesz szó.
1. Alzheimer-kór
A demencia tünetegyüttesének hátterében a leggyakrabban (kb. 60-70%-ban) Alzheimer-kór áll. A betegséget Alois Alzheimer (1864-1915) német pszichiáterről nevezték el, aki először írta le a tünetegyüttest 1907-ben.
Az Alzheimer-kór elsődlegesen a központi idegrendszert érintő, ismeretlen eredetű, az idegsejtek pusztulásával ill. elfajulásával járó, előrehaladó szellemi hanyatláshoz vezető betegség. Kóreredete tisztázatlan, valószínűleg nem egyetlen okra vezethető vissza. Öröklődő, genetikai tényezők mellett különböző idegsejten belüli és idegsejtek közötti kémiai anyag kóros biokémiai szerepe is bizonyított a betegség kialakulásában. Tünetei a demenciáról szóló általános részben leírtaknak felelnek meg, néhány különleges sajátsággal. A mozgás, a gesztikuláció, a beszéd tempója és kifejezőereje például sokáig megtartott lehet, még súlyosabb gondolkodási- és memóriazavar mellett is. Ugyanakkor viszonylag korán károsodik az olvasás, írás, számolás, a tárgyak felismerésének és használatának képessége.
Lefolyása általában bizonytalan kezdetű, az enyhe tünetek kezdete többnyire csak visszamenőleg állapítható meg. A betegség általában krónikusan rosszabbodó lefolyást mutat, a tünetek és a funkciózavarok súlyosbodása az évek során fokozatosan, szinte észrevétlenül történik. Mindez nem jelenti azt, hogy az állapot súlyosbodása minden esetben teljesen egyenletes, kisebb állapotrosszabbodásokat hosszabb-rövidebb egyensúlyi időszak is követhet, a kórkimenetel időbeli lefolyásának pontos megbecslése tehát nem lehetséges.
A diagnózis felállítása az esetek jó részében nem könnyű. Teljesen bizonyos diagnózist csak halál után, az agy kórszövettani feldolgozása során lehet felállitani. A tünetek alakulása és a különböző vizsgálati eredmények alapján azonban kb. 80%-os biztonsággal tudjuk a betegek esetében is valószínűsiteni a betegséget (l. részletesen a diagnózisról szóló részt).
Az Alzheimer-kór jelenleg még visszafordíthatatlan, de már ma sem befolyásolhatatlan betegség. Számos gyógyszeres és egyéb terápiás lehetoségünk van azonban arra, hogy (elsősorban a korai stádiumban) lassítsuk a romlás ütemét, javítsuk a memóriát és az egyéb gondolkodási funkciókat valamint kedvezően befolyásoljuk az egyéb, többnyire lélektani-pszichiátriai kísérő tüneteket.
Az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét bizonyos faktorok növelik, mások pedig csökkentik. A kockázatot növelő tényezok között szerepel pl. az életkor növekedése, a családi halmozódás, az alacsony iskolai végzettség, a magas vérnyomás betegség, az alkoholfogyasztás.
Védő hatásúnak tűnik a magas iskolai végzettség, a megtartott szellemi és fizikai aktivitás, az ún. mediterrán diéta.
2. Agyi érbetegséggel összefüggő (ún. vaszkuláris) demencia
A demenciával járó betegségek között a második leggyakoribb, a mentális hanyatlás 20-30%-ának hátterében meghúzódó betegségcsoport. Magyarországon napjainkban igen magas az érbetegségek elofordulási aránya, ezen belül pedig a sziv koszorúsereinek megbetegedése mellett kiemelt jelentőségű az agyat ellátó erek betegsége, érelmeszesedése.
Számos tényező áll a különböző formában megjelenő érbetegségek mögött. Egyértelmű az összefüggés a magasvérnyomás- és cukorbetegség fennállásával, a magas vérzsír (pl. koleszterin) értékekkel, az elhízással, mozgásszegény életmóddal, dohányzással és alkoholfogyasztással. Ezeket az érbetegségek kockázati tényezőinek nevezzük.
Lefolyásában némileg különbözik az Alzheimer-kórtól, általában hirtelen állapotrosszabbodások követnek stagnáló időszakokat. A betegek kórtörténetében gyakran szerepel egy vagy több szélütés (stroke, agyi érkatasztrófa, agyi infarktus), agyvérzés, vagy átmeneti agyi vérkeringési zavar. Ugyancsak gyakoriak a fenti kockázati tényezők.
A tünetek az érintett agyi területektől függően változatosak lehetnek, többnyire valamilyen idegrendszeri kiesési tünettel (pl. bénulások, érzészavarok, látótérkiesés, beszédzavar) társulnak, gyakran érintett a mozgás és a gondolkodás tempója, gyakori a járászavar, az elesések. Kórbonctanilag számos formája ismert, az érintett agyi területek ill. a megbetegedett erek alapján.
Kezelése a kockázati tényezők befolyásolásán kívül az agyi vérkeringés és anyagcsere javitását ill. az újabb agyi ér eredetű történések minél hatékonyabb megelőzését jelenti. Magyarországon az érbetegségek és a kockázati tényezők gyakorisága miatt a szellemi hanyatlással járó megbetegedések nagy részének hátterében az Alzheimer-kór mellett egyidejűleg érbetegség is jelen van, rendkívül gyakoriak tehát az ilyen „kevert eredetű” kórállapotok.
3. Egyéb eredetű demenciák
A szellemi hanyatlás tünetegyüttesének hátterében a két leggyakoribb ok (Alheimer-kór és agyi éreredetű demencia) mellett számos egyéb betegség is meghúzódhat. Ezek részletes tárgyalása meghaladja kereteinket, az alábbiakban csupán az egyes csoportok felsorolására van mód. Primer neurodegeneratív (idegrendszeri elfajulásból származó) demenciák (fronto-temporális demenciák, Parkinson-kór és Parkinson-szindrómák, Lewy-testes betegség, Huntington-kór stb.), ún. prion betegségek (pl. Creutzfeld-Jakob betegség), koponyasérüléseket követő állapotok (egyszeri súlyos agysérülést követő állapot, ismételt koponyasérülésből származó demencia pl. boxolók demenciája), térfoglaló folyamatok (koponyaűri daganatok), központi idegrendszeri gyulladások, anyagcsere zavarok (B12-vitamin-, vagy folsavhiány, májelégtelenség, veseelégtelenség, elhúzódó agyi oxigénhiányos állapot, hormonzavarok (pl. pajzsmirigy alulműködés)), központi idegrendszert érintő mérgezések, krónikus alkoholizmus, szénmonoxid mérgezés, droghasználat, egyéb betegségek.
4. Reverzibilis (gyógyítható, visszafordítható demenciák)
A demenciák ezen csoportja a kóreredet szempontjából nem alkot különálló egységet, tehát az egyéb eredetű demenciák között felsorolt állapotok között több helyen is megtalálhatók. Külön egységként történő tárgyalásukat az indokolja, hogy a gyógyítási próbálkozások ezen állapotokban részleges, vagy teljes oki terápiát és javulást eredményeznek. Felsorolásszerűen a következő állapotok tartoznak ide: gyógyszerhatás (korszerűtlen altatók-nyugtatók, egyes központi idegrendszerre ható gyógyszerek, bizonyos belgyógyászati gyógyszerek), anyagcserezavarok, érzékszervi (látás, hallás) károsodás, ideggyógyászati betegségek, sérülések, daganatok, fertőzések (agyhártya-, agyvelőgyulladás, idegrendszeri szifilisz stb.), alkoholfüggőség, alkoholmegvonás. Ezen állapotok olykor elsődlegesen demenciához vezető betegség (pl. Alzheimer-kór) mellett kísérőjelenségként vannak jelen, súlyosbítják annak tüneteit. Ezekben az esetekben a reverzibilis tényezők befolyásolása jelentősen javithat az egyébként nem gyógyítható alapbetegség kórlefolyásán.
Pszeudodemencia
A pszeudodemencia látszólagos, vagyis nem igazi demenciát jelöl. Azokat az állapotokat soroljuk ide, amelyekben egy pszichiátriai alapbetegség a szellemi hanyatlás tüneteit utánzó tünetegyüttes kialakulásához vezet. Nem valódi demenciáról van tehát szó, a pszichiátriai állapot gyógyítása megszünteti a demenciára emlékeztető tüneteket. A háttérben álló pszichiátriai betegség többféle lehet, a leggyakoribb a depresszió, a szorongásos betegségek ill. egyéb neurotikus zavarok. Ezek többnyire jól befolyásolható, gyógyítható betegségek, ezért rendkívül fontos a pszeudodemencia felismerése, ami viszont sokszor nem könnyű diagnosztikus feladat. A pszichiátriai tényezokre is igaz, hogy valódi demenciával szövődve súlyosbíthatják az alapbetegség tüneteit.
Diagnózis
A demenciák diagnózisa összetett, sokrétű feladat. Fel kell mérni a szellemi hanyatlás meglétét, mértékét, típusát és információkat kell nyerni a hátterében meghúzódó kórrállapot(ok)ról. Ez utóbbiak feltárása segítheti a kimenetel megítélését ill. a terápiás beavatkozások tervezését is.
A diagnosztika sokrétű célkitűzéséből nyilvánvalóvá válik, hogy nem egyetlen lépésből áll, hanem egy folyamatról van szó. Ebben a folyamatban alapvető jelentőségű a kórtörténet (anamnézis) pontos felvétele és a belgyógyászati, ideggyógyászati és pszichiátriai orvosi vizsgálat. Ez a két hagyományos orvosi tevékenység (kórtörténet és fizikális vizsgálat) máig megtartotta elsődleges helyét a diagnózisalkotásban. Ezt követően mód van olyan vizsgálatok elvégzésére, amelyek segitenek a kóreredet feltárásában, ilyenek például a laboratóriumi vizsgálatok, EKG, elektroenkefalográfia (EEG), ér- és szív ultrahang vizsgálatok, agyi képalkotó vizsgálatok. Ez utóbbiak közé tartozik a leggyakrabban használatos CT és az MRI vizsgálat, ami az agy képi megjelenítésén keresztül teszi lehetővé a kóros elváltozások (pl. agyi elhalások, agysorvadás, daganatok, vérkeringési zavar stb.) felismerését. A pszichológiai vizsgáló eljárások közé olyan tesztek tartoznak, amelyek elvégzése a betegek, a hozzátartozók, az ápoló személyzet, pszichológus vagy orvos feladata lehet. Ezen tesztvizsgálatok lehetővé teszik a szellemi hanyatlás mértékének, az egyes gondolkodási részfunkciók épségének vagy károsodásának megítélését, a kóreredet valószínűsítését, a kisérő pszichés tünetek és állapotok minőségének, mértékének feltárását, az önellátás mértékének megítélését.
A diagnózisalkotás tehát összetett, olykor hosszadalmas folyamat és elválaszthatatlanul egybekapcsolódik a terápiás beavatkozásokkal. Ezzel együtt a diagnózialkotás az esetek nagy részében csak valószínűségi diagnózis, biztos diagnózist csak kevés kórállapot tesz lehetővé.
Kezelés
A demencia kezelése a háttérben meghúzódó betegségek sokféleségének megfelelően szerteágazó, összetett beavatkozást jelent, ami ideális esetben részletes és pontos diagnosztikus feltáráson alapszik. A hosszú távú kezelést neurológus vagy pszichiáter (ill. neuropszichiáter) iránymutatásai alapján többnyire a háziorvos, családorvos végzi és hangolja össze.
Megkülönböztetünk gyógyszeres és pszicho-szocioterápiás kezelési formákat. A gyógyszeres kezelés célkitűzése különböző lehet. Cél lehet a gondolkodási funkciók javítása ill. az állapotrosszabbodás lassítása. Ebbe a gyógyszercsaládba az agyi anyagcserét, agyi vérkeringést javító gyógyszerek, különböző agyi ingerületátvivő anyagok (pl. acetilkolin, glutamin) befolyásolásán keresztül ható szerek, gyulladáscsökkentő, idegsejtregeneráló és – védő anyagok (pl. E-vitamin, selegilin) tartoznak. Világszerte számos kutatás folyik új gyógyszeres kezelési lehetőségek irányában, amelyek a közeli jövoven valószinuleg több új terápiás lehetőséget nyújtanak a mindennapi gyakorlatban. A gyógyszeres kezelés másik jelentős célkitűzése a társuló pszichés (pl. depresszió, szorongás) ill. viselkedési tünetek (pl. nyugtalan, ellenséges magatartás) kezelése. Ez a gyakorlatban a pszichiátriai támadáspontú gyógyszerek széles tárházát jelenti.
A nem gyógyszeres kezelési lehetőségek közé a különböző pszichoterápiás és viselkedésterápiás megközelítések tartoznak. Ez a gyakorlatban képzett terapeuta vezetésével, egyéni vagy csoportos formában végzett gyakorlatokat, irányított beszélgetéseket és foglalkozásokat jelent. Ilyenek például a memóriatréning, a realitás orientációs tréning, viselkedésre, érzelmi életre ill. szabadidős tevékenységre centrált kezelések és foglalkozások. Rendkívül fontos a szellemi hanyatlásban szenvedő ember hozzátartozójának, ápolójának felvilágositása, érzelmi és lelki támogatása, számára felfrissülés biztositása, a problémamegoldás segítése. Ez különböző formában, pl. a hozzátartozók számára tartott csoportfoglalkozások, felvilágosító előadások, személyes segítségnyújtás stb. formájában történhet.
- Bevezetés
- Életkorral összefüggő változások
- Betegségek-állapotok
- Korfüggő memóriazavar
- Enyhe kognitív zavar
- Demencia
- Alzheimer kór
- Agyi érbetegséggel összefüggő demencia
- Egyéb demenciák
- Reverzibilis demenciák
- Pszeudodemencia
- Diagnózis
- Terápia
Bevezetés
A memóriazavar, feledékenység rendkívül gyakori panasz az orvoshoz, különösképpen a pszichiáterhez, neurológushoz fordulók körében. A hétköznapokban is gyakran használunk az emlékezés zavaraira utaló fordulatokat pl. „ Rövid az eszem. Rossz az arc- (név- stb.) memóriám. Olyan szétszórt vagyok. Csak a szépre emlékezem. Kiment a fejemből. Csomót kötök a zsebkendőmre.” stb. Nyilvánvaló tehát hogy a memória, az emlékezés képessége emberről emberre változhat, de egy adott személy esetében is széles határok között mozog. Egészséges körülmények között is számos testi és lelki tényező hat a memóriánkra, pl. kipihentség, fáradtság, álmosság, öröm, érdeklődés, aggodalom, lehangoltság stb.
Mi is valójában a memória? A memória (emlékezés) az a képesség, hogy valamit meg tudunk jegyezni, azt el tudjuk raktározni és a későbbiekben fel tudjuk idézni. Megkülönböztetünk rövid-, közép- és hosszútávú memóriát, attól függően, hogy egy adott információt percekig, órákig-napokig vagy annál hosszabb ideig kell megjegyeznünk. A memória fajtáit az orvoslásban még számos szempont alapján osztályozhatjuk (a megjegyzendő információk mennyisége, minősége, képi, vagy szavakba önthető formája, tudatos vagy nem tudatos tanuláshoz kötött volta alapján stb.)
A memóriazavar kifejezés tehát a gyakorlatban számos különböző, változatos állapotot takarhat. A memóriával kapcsolatos panaszok, elégedetlenség ill. kimutatható eltérés tehát korántsem jelent minden esetben betegséget vagy kóros állapotot, bizonyos központi idegrendszeri betegségeknek azonban vezető tünete lehet. Ezen betegségekben (kóros állapotokban) az emlékezészavar mellett általában több, enyhébb-súlyosabb egyéb tünet is észlelhető. Ezen betegségek jellemzőiről diagnosztikájáról és kezeléséről olvashatnak az alábbiakban.
Életkorral összefüggő változások
Memóriánk, tanulási- és emlékezőkészségünk az életkor előrehaladtával változik, átalakul. Gyermekekre ill. fiatalokra a gyors tanulási képesség, ill. a tanultak gyors felidézésének és átcsoportosításának készsége jellemző. Ennek megfelelően az új feladatokkal való szembesülésnél a tervezés, problémamegoldás, kreativitás nagyobb, gördülékenyebb. Az idősödés folyamatával a memóriafunkciók, pl. a tanulás sebessége csökken. Egy másik memória összetevő, a kikristályosodott (v. leülepedett) tudás, ismeretanyag azonban gyarapszik, ez az élettapasztalatok összességének egységbe olvasztásán (szintézisén) alapszik. Ez lehet az egyik az alapja az időskori bölcsességnek. Összességében tehát az életkor előrehaladtával, az egészséges idősödés során a memória nem romlik, csak minőségében, egyes jellemzőiben átalakul.
Betegségek – állapotok
- Korfüggő memóriazavar
- Enyhe kognitív zavar
Mindezek mellett az érintettek el tudják látni korábbi feladataikat, komolyabb funkciózavar csak a magas követelményt támasztó munkakörökben és helyzetekben jelentkezik. A mindennapi életben és a társas kapcsolatokban ez az állapot már gyakran okoz zavart, de ez a zavar enyhe fokú, nem károsítja lényegesen a betegek és környezetük életét. Az enyhe kognitív zavar nem egy különálló betegség, hanem tünetegyüttes, amelynek a hátterében számos kóroki tényezo állhat. Egyes esetekben ez az állapot nem romlik tovább. Ez a tünetcsoport sok esetben megelőzi a szellemi hanyatlás (demencia) állapotát, ismert tény, hogy az enyhe kognitív zavarban szenvedők évente kb. 10-15%-ánál Alzheimer kór alakul ki. Ilyen szempontból tehát ez az állapot sok esetben a szellemi hanyatlás „előszobájának” tekinthető.
Rendkívüli jelentőségű tehát ennek az állapotnak a felismerése, az esetlegesen rosszabbodó állapotok kezelése, megelőzése ebben a stádiumban a legeredményesebb. A fenti tünetek tehát kezdeti, figyelmeztető tünetei lehetnek egy éppen induló, súlyosabb kórállapotnak. A memóriazavarokkal, demenciákkal foglalkozó szakembereknek világszerte az egyik legfontosabb törekvése, hogy ezen a kezdeti állapotok minél nagyobb arányú felismerését elősegítsék.
- Demencia (szellemi hanyatlás, mentális hanyatlás)
Mit is jelent mindez a gyakorlatban? A feledékenységen kívül sokszor számos egyéb tünet jelzi a gondolkodás, a beszéd, a mozgás romlását, a társuló pszichés és magatartás változást. Ez a többszörös működészavar egyértelműen kárositja a megbetegedett ember hétköznapi életét és társas viszonyait. Eleinte csupán az enyhe kognitív zavarnál részletezett kismértékű feledékenység jelentkezhet, mely később azonban a környezet számára is feltűnővé válik. A feledékenység súlyosbodik, a beteg egyszerű dolgokat is képtelen megjegyezni, a közelmúlt eseményeire hiányosan emlékszik vissza, végül elvész a tanulás képessége. Csökken az aktuális dolgokra vonatkozó ismeretanyag, mindemellett a régebben tanult és átélt dolgokra való visszaemlékezés képessége sokáig megmaradhat. Romlik a figyelem és a koncentráció, károsodik az összetett feladatok (pl. főzés, vásárlás, öltözködés) megtervezésének, áttekintésének és végrehajtásának a képessége. Az érzelmek fokozatosan elhalványulnak, érdektelenség vagy felszinesség lép a helyükre. A kognitív veszteségeket gyakran depresszió súlyosbítja.
Előfordul, hogy a hanyatlást magatartásváltozás takarja el. Ilyen lehet pl. a kritikai készség csökkenése, a hétköznapi viselkedési normák figyelmen kívül hagyása, az erkölcsi ítélőképesség és belátási készség hanyatlása. Ha a betegség tovább romlik, elvész az önálló életvitel képessége, ilyenkor a betegek már saját adataikra sem emlékeznek pontosan, családtagjaikat időnként nehezen tudják megnevezni, gyakran nincsenek tisztában a dátummal, hónappal évszakkal ill. azzal, hogy éppen hol tartózkodnak. Később már nem képesek felmérni a körülöttük zajló eseményeket, elvész a számolás képessége. Ebben a stádiumban gyakran téveszmék vagy hallucinációk jelentkeznek (pl. azzal vádolják családtagjaikat, hogy meglopják vagy becsapják őket, látomásokról, vagy idegen emberek rosszakaratú tevékenységéről számolnak be), szorongás, vagy teljes érdektelenség, a kezdeményezőkészség hiánya észlelhető. Gyakori tünet a nyugtalanság, ami ismételt cselekedetekből, járkálásból, túlzott beszédkésztetésből, szavak, vagy mondatok ismételgetéséből, olykor agresszivitásból állhat.
A betegség utolsó szakaszában a beszéd képessége teljesen elveszhet, elvész a széklet- és vizeletürítés ellenőrzésének a képessége, az agy nem képes tovább a test vezérlésére, a betegek mindenben ellátásra szorulnak. Az érintettek tolószékhez majd ágyhoz kötötté válhatnak.
Láthatjuk tehát, hogy a feledékenységen kívül számos egyéb tünet (a beszéd, a figyelem, a mozgás, feladatmegoldás romlása, depresszió, nyugtalanság, szorongás, változó hangulat, hallucinációk, téveseszmék jelentkezése) jellemezheti a demencia tünetegyüttesét. Sokszor nem is jól meghatározható tünetekről van szó, a hozzátartozók csupán annyit vesznek észre, hogy családtagjuknak megváltozott a viselkedése, megváltozott a személyisége, már nem az az ember, aki korábban volt.
A demencia előfordulása 65 éves korban kb. 1%, ez az érték ötévente megkétszereződik. A 65 évesnél idősebb emberek között összességében kb. 10%-ban fordul elő. A demencia tünetegyüttesét számos szempont szerint lehet csoportosítani (pl. a betegek életkora, az állapot súlyossága, az érintett idegrendszeri struktúrák, az előtérben álló tünet, a kórok, a kórkimenetel stb. alapján). A továbbiakban a demencia tünetegyüttesének hátterében leggyakrabban meghúzódó kórállapotokról lesz szó.
1. Alzheimer-kór
A demencia tünetegyüttesének hátterében a leggyakrabban (kb. 60-70%-ban) Alzheimer-kór áll. A betegséget Alois Alzheimer (1864-1915) német pszichiáterről nevezték el, aki először írta le a tünetegyüttest 1907-ben.
Az Alzheimer-kór elsődlegesen a központi idegrendszert érintő, ismeretlen eredetű, az idegsejtek pusztulásával ill. elfajulásával járó, előrehaladó szellemi hanyatláshoz vezető betegség. Kóreredete tisztázatlan, valószínűleg nem egyetlen okra vezethető vissza. Öröklődő, genetikai tényezők mellett különböző idegsejten belüli és idegsejtek közötti kémiai anyag kóros biokémiai szerepe is bizonyított a betegség kialakulásában. Tünetei a demenciáról szóló általános részben leírtaknak felelnek meg, néhány különleges sajátsággal. A mozgás, a gesztikuláció, a beszéd tempója és kifejezőereje például sokáig megtartott lehet, még súlyosabb gondolkodási- és memóriazavar mellett is. Ugyanakkor viszonylag korán károsodik az olvasás, írás, számolás, a tárgyak felismerésének és használatának képessége.
Lefolyása általában bizonytalan kezdetű, az enyhe tünetek kezdete többnyire csak visszamenőleg állapítható meg. A betegség általában krónikusan rosszabbodó lefolyást mutat, a tünetek és a funkciózavarok súlyosbodása az évek során fokozatosan, szinte észrevétlenül történik. Mindez nem jelenti azt, hogy az állapot súlyosbodása minden esetben teljesen egyenletes, kisebb állapotrosszabbodásokat hosszabb-rövidebb egyensúlyi időszak is követhet, a kórkimenetel időbeli lefolyásának pontos megbecslése tehát nem lehetséges.
A diagnózis felállítása az esetek jó részében nem könnyű. Teljesen bizonyos diagnózist csak halál után, az agy kórszövettani feldolgozása során lehet felállitani. A tünetek alakulása és a különböző vizsgálati eredmények alapján azonban kb. 80%-os biztonsággal tudjuk a betegek esetében is valószínűsiteni a betegséget (l. részletesen a diagnózisról szóló részt).
Az Alzheimer-kór jelenleg még visszafordíthatatlan, de már ma sem befolyásolhatatlan betegség. Számos gyógyszeres és egyéb terápiás lehetoségünk van azonban arra, hogy (elsősorban a korai stádiumban) lassítsuk a romlás ütemét, javítsuk a memóriát és az egyéb gondolkodási funkciókat valamint kedvezően befolyásoljuk az egyéb, többnyire lélektani-pszichiátriai kísérő tüneteket.
Az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét bizonyos faktorok növelik, mások pedig csökkentik. A kockázatot növelő tényezok között szerepel pl. az életkor növekedése, a családi halmozódás, az alacsony iskolai végzettség, a magas vérnyomás betegség, az alkoholfogyasztás.
Védő hatásúnak tűnik a magas iskolai végzettség, a megtartott szellemi és fizikai aktivitás, az ún. mediterrán diéta.
2. Agyi érbetegséggel összefüggő (ún. vaszkuláris) demencia
A demenciával járó betegségek között a második leggyakoribb, a mentális hanyatlás 20-30%-ának hátterében meghúzódó betegségcsoport. Magyarországon napjainkban igen magas az érbetegségek elofordulási aránya, ezen belül pedig a sziv koszorúsereinek megbetegedése mellett kiemelt jelentőségű az agyat ellátó erek betegsége, érelmeszesedése.
Számos tényező áll a különböző formában megjelenő érbetegségek mögött. Egyértelmű az összefüggés a magasvérnyomás- és cukorbetegség fennállásával, a magas vérzsír (pl. koleszterin) értékekkel, az elhízással, mozgásszegény életmóddal, dohányzással és alkoholfogyasztással. Ezeket az érbetegségek kockázati tényezőinek nevezzük.
Lefolyásában némileg különbözik az Alzheimer-kórtól, általában hirtelen állapotrosszabbodások követnek stagnáló időszakokat. A betegek kórtörténetében gyakran szerepel egy vagy több szélütés (stroke, agyi érkatasztrófa, agyi infarktus), agyvérzés, vagy átmeneti agyi vérkeringési zavar. Ugyancsak gyakoriak a fenti kockázati tényezők.
A tünetek az érintett agyi területektől függően változatosak lehetnek, többnyire valamilyen idegrendszeri kiesési tünettel (pl. bénulások, érzészavarok, látótérkiesés, beszédzavar) társulnak, gyakran érintett a mozgás és a gondolkodás tempója, gyakori a járászavar, az elesések. Kórbonctanilag számos formája ismert, az érintett agyi területek ill. a megbetegedett erek alapján.
Kezelése a kockázati tényezők befolyásolásán kívül az agyi vérkeringés és anyagcsere javitását ill. az újabb agyi ér eredetű történések minél hatékonyabb megelőzését jelenti. Magyarországon az érbetegségek és a kockázati tényezők gyakorisága miatt a szellemi hanyatlással járó megbetegedések nagy részének hátterében az Alzheimer-kór mellett egyidejűleg érbetegség is jelen van, rendkívül gyakoriak tehát az ilyen „kevert eredetű” kórállapotok.
3. Egyéb eredetű demenciák
A szellemi hanyatlás tünetegyüttesének hátterében a két leggyakoribb ok (Alheimer-kór és agyi éreredetű demencia) mellett számos egyéb betegség is meghúzódhat. Ezek részletes tárgyalása meghaladja kereteinket, az alábbiakban csupán az egyes csoportok felsorolására van mód. Primer neurodegeneratív (idegrendszeri elfajulásból származó) demenciák (fronto-temporális demenciák, Parkinson-kór és Parkinson-szindrómák, Lewy-testes betegség, Huntington-kór stb.), ún. prion betegségek (pl. Creutzfeld-Jakob betegség), koponyasérüléseket követő állapotok (egyszeri súlyos agysérülést követő állapot, ismételt koponyasérülésből származó demencia pl. boxolók demenciája), térfoglaló folyamatok (koponyaűri daganatok), központi idegrendszeri gyulladások, anyagcsere zavarok (B12-vitamin-, vagy folsavhiány, májelégtelenség, veseelégtelenség, elhúzódó agyi oxigénhiányos állapot, hormonzavarok (pl. pajzsmirigy alulműködés)), központi idegrendszert érintő mérgezések, krónikus alkoholizmus, szénmonoxid mérgezés, droghasználat, egyéb betegségek.
4. Reverzibilis (gyógyítható, visszafordítható demenciák)
A demenciák ezen csoportja a kóreredet szempontjából nem alkot különálló egységet, tehát az egyéb eredetű demenciák között felsorolt állapotok között több helyen is megtalálhatók. Külön egységként történő tárgyalásukat az indokolja, hogy a gyógyítási próbálkozások ezen állapotokban részleges, vagy teljes oki terápiát és javulást eredményeznek. Felsorolásszerűen a következő állapotok tartoznak ide: gyógyszerhatás (korszerűtlen altatók-nyugtatók, egyes központi idegrendszerre ható gyógyszerek, bizonyos belgyógyászati gyógyszerek), anyagcserezavarok, érzékszervi (látás, hallás) károsodás, ideggyógyászati betegségek, sérülések, daganatok, fertőzések (agyhártya-, agyvelőgyulladás, idegrendszeri szifilisz stb.), alkoholfüggőség, alkoholmegvonás. Ezen állapotok olykor elsődlegesen demenciához vezető betegség (pl. Alzheimer-kór) mellett kísérőjelenségként vannak jelen, súlyosbítják annak tüneteit. Ezekben az esetekben a reverzibilis tényezők befolyásolása jelentősen javithat az egyébként nem gyógyítható alapbetegség kórlefolyásán.
Pszeudodemencia
A pszeudodemencia látszólagos, vagyis nem igazi demenciát jelöl. Azokat az állapotokat soroljuk ide, amelyekben egy pszichiátriai alapbetegség a szellemi hanyatlás tüneteit utánzó tünetegyüttes kialakulásához vezet. Nem valódi demenciáról van tehát szó, a pszichiátriai állapot gyógyítása megszünteti a demenciára emlékeztető tüneteket. A háttérben álló pszichiátriai betegség többféle lehet, a leggyakoribb a depresszió, a szorongásos betegségek ill. egyéb neurotikus zavarok. Ezek többnyire jól befolyásolható, gyógyítható betegségek, ezért rendkívül fontos a pszeudodemencia felismerése, ami viszont sokszor nem könnyű diagnosztikus feladat. A pszichiátriai tényezokre is igaz, hogy valódi demenciával szövődve súlyosbíthatják az alapbetegség tüneteit.
Diagnózis
A demenciák diagnózisa összetett, sokrétű feladat. Fel kell mérni a szellemi hanyatlás meglétét, mértékét, típusát és információkat kell nyerni a hátterében meghúzódó kórrállapot(ok)ról. Ez utóbbiak feltárása segítheti a kimenetel megítélését ill. a terápiás beavatkozások tervezését is.
A diagnosztika sokrétű célkitűzéséből nyilvánvalóvá válik, hogy nem egyetlen lépésből áll, hanem egy folyamatról van szó. Ebben a folyamatban alapvető jelentőségű a kórtörténet (anamnézis) pontos felvétele és a belgyógyászati, ideggyógyászati és pszichiátriai orvosi vizsgálat. Ez a két hagyományos orvosi tevékenység (kórtörténet és fizikális vizsgálat) máig megtartotta elsődleges helyét a diagnózisalkotásban. Ezt követően mód van olyan vizsgálatok elvégzésére, amelyek segitenek a kóreredet feltárásában, ilyenek például a laboratóriumi vizsgálatok, EKG, elektroenkefalográfia (EEG), ér- és szív ultrahang vizsgálatok, agyi képalkotó vizsgálatok. Ez utóbbiak közé tartozik a leggyakrabban használatos CT és az MRI vizsgálat, ami az agy képi megjelenítésén keresztül teszi lehetővé a kóros elváltozások (pl. agyi elhalások, agysorvadás, daganatok, vérkeringési zavar stb.) felismerését. A pszichológiai vizsgáló eljárások közé olyan tesztek tartoznak, amelyek elvégzése a betegek, a hozzátartozók, az ápoló személyzet, pszichológus vagy orvos feladata lehet. Ezen tesztvizsgálatok lehetővé teszik a szellemi hanyatlás mértékének, az egyes gondolkodási részfunkciók épségének vagy károsodásának megítélését, a kóreredet valószínűsítését, a kisérő pszichés tünetek és állapotok minőségének, mértékének feltárását, az önellátás mértékének megítélését.
A diagnózisalkotás tehát összetett, olykor hosszadalmas folyamat és elválaszthatatlanul egybekapcsolódik a terápiás beavatkozásokkal. Ezzel együtt a diagnózialkotás az esetek nagy részében csak valószínűségi diagnózis, biztos diagnózist csak kevés kórállapot tesz lehetővé.
Kezelés
A demencia kezelése a háttérben meghúzódó betegségek sokféleségének megfelelően szerteágazó, összetett beavatkozást jelent, ami ideális esetben részletes és pontos diagnosztikus feltáráson alapszik. A hosszú távú kezelést neurológus vagy pszichiáter (ill. neuropszichiáter) iránymutatásai alapján többnyire a háziorvos, családorvos végzi és hangolja össze.
Megkülönböztetünk gyógyszeres és pszicho-szocioterápiás kezelési formákat. A gyógyszeres kezelés célkitűzése különböző lehet. Cél lehet a gondolkodási funkciók javítása ill. az állapotrosszabbodás lassítása. Ebbe a gyógyszercsaládba az agyi anyagcserét, agyi vérkeringést javító gyógyszerek, különböző agyi ingerületátvivő anyagok (pl. acetilkolin, glutamin) befolyásolásán keresztül ható szerek, gyulladáscsökkentő, idegsejtregeneráló és – védő anyagok (pl. E-vitamin, selegilin) tartoznak. Világszerte számos kutatás folyik új gyógyszeres kezelési lehetőségek irányában, amelyek a közeli jövoven valószinuleg több új terápiás lehetőséget nyújtanak a mindennapi gyakorlatban. A gyógyszeres kezelés másik jelentős célkitűzése a társuló pszichés (pl. depresszió, szorongás) ill. viselkedési tünetek (pl. nyugtalan, ellenséges magatartás) kezelése. Ez a gyakorlatban a pszichiátriai támadáspontú gyógyszerek széles tárházát jelenti.
A nem gyógyszeres kezelési lehetőségek közé a különböző pszichoterápiás és viselkedésterápiás megközelítések tartoznak. Ez a gyakorlatban képzett terapeuta vezetésével, egyéni vagy csoportos formában végzett gyakorlatokat, irányított beszélgetéseket és foglalkozásokat jelent. Ilyenek például a memóriatréning, a realitás orientációs tréning, viselkedésre, érzelmi életre ill. szabadidős tevékenységre centrált kezelések és foglalkozások. Rendkívül fontos a szellemi hanyatlásban szenvedő ember hozzátartozójának, ápolójának felvilágositása, érzelmi és lelki támogatása, számára felfrissülés biztositása, a problémamegoldás segítése. Ez különböző formában, pl. a hozzátartozók számára tartott csoportfoglalkozások, felvilágosító előadások, személyes segítségnyújtás stb. formájában történhet.
